Fényedért

      Űzött aranyakon járok. Fúnak vádas álmok, józan éjjelek, részegült szerelmek, átkolt átkozók. Cserfes csókolók, álistenek… Kiálthatsz zenét, dalba ölthetsz lángot, sajdulhat körmöd százfelé, itt fényedért sorba állok.    

Kérdéstelen

Betonba égett lábnyomok, téren keresztüllépés – belassult gépszív kattogása, fekete jegenyefatengely körül futkosó szürke pillantáskérd?jelek. Egy toronyóra átüt magába – led?lt hamutorony árnyéka leszek és nem kérdezem, miért nem olcsóbb a magából rímeket el?örvényl? folyadék.

Flashes

Mint keresztüll?tt, láncra felf?zött hollók. /Már nem is olyan idegen érzés./ Feketén alálógni magamból, magamból kihullni, valahová, acélköpenyes mélységek legalsó szintjeiben tátongó, színük vesztett karszttavak vizébe csobbanni. Kihullni, magamból, míg a hollótestek halványfeketén levetk?znek mindent, ami valaha voltak, kihullni, míg utolsót dördül                            a szürke sörétes puska.

Literator

Ujjai között meztelen motívumok csúszkálnak, érintése acélrímeket ránt vissza saját peremükr?l, szemében vállalatlan mondatok temetkeznek tinta-hallgatásba, arca ezüstös, vonásoktól steril boncmesterarc, némasárga farkastorkok holdrettent? barlangrendszere, hangszála rezdülése agykimetszett hullák abszintb?zös opálordítása.

GUILLAUME APPOLINAIRE: A búcsú

– Vas István fordítása után persze pofátlanság a kísérlet – Leszakítván egy szál virágot, az ?sz meghalt – füledbe suttogom. arcod e létben már nem látom, – id?szagot ontó virágok – ám mindig várok rád, jól tudod.     EREDETI FRANCIA SZÖVEG: L’adieu   J’ai cueilli ce brin de bruyère L’automne est morte souviens-t’en Nous … Olvass továbbGUILLAUME APPOLINAIRE: A búcsú

Kellene még id?

A kegyetlen marcona vicsorog rám, A kegyetlen marcona vicsorog rám! A kezemet hagyd, a lelkemet nem adom! Van még fogódzóm talán.   Szemed fénye lelkembe mar! Kezünk görcse egybe fonva, lényünk – létünk, még maradni akar.   Szelíden, kegyetlen utakat jártan. Könny?n már, keservek és vészek után, egy Rómeóvá, s Júliává váltan.    

PAUL CELAN: ÁÃ???llni

Állni a leveg?ben, sebhelyek árnyékában.   Állni, senkiért, semmmiért, ismeretlenül, egyedül, csupán neked.   Mindennel együtt, ami ott belül elfér, nyelv- telenül.        EREDETI NÉMET SZÖVEG: Stehen im Schatten Stehen im SchattenDes Wundenmals in der Luft. Für-niemand-und-nichts-Stehn.Unerkannt,für dichallein. Mit allem, was darin Raum hat,auch ohneSprache.

Kellene még id?

A kegyetlen marcona vicsorog rám!     A kegyetlen marcona vicsorog rám! A kezemet hagyd, a lelkemet nem adom! Van még fogódzóm talán.   Szemed fénye lelkembe mar! Kezünk görcse egybefonva, lényünk létünk még maradni akar.   Szelíden, kegyetlen utakat jártan. Könny?n már, keservek s vészek után, egy Rómeóvá s Júliává váltan.      

A kis kutya

Egy kicsi állat, egy kis kutya el tudja varázsolni gazdáját. Egy id?s ember is gyermekké tud válni mellette… Kis kutya került a házhoz,hangos ugatással fogadjaaz ott lakót. Vau -vau…Neked ugyan mi a bajod?Itt vagyok, simítom okoshomlokod, meleg barnaszemed pajkosan nevetrám, játékra invitál.El?kerül a labda, gurul,szaladunk utána, zeng azudvar hangos csaholással.Ugrálsz, örülsz, rohanszmellém, a labdát kéred,dobom … Olvass továbbA kis kutya