Bohóctréfa

  Rábai legszívesebben elmenekült volna, azonban a kefebajszú porondmester ujja egyenesen rászegez?dött.     – Az az úr a harmadik sorban – hallotta a szemüveges m?szaki rajzoló. – Jöjjön, a segítségére lesz szükségünk a következ? számban.     Rábai gyomra összerándult a felszólítástól. Miel?tt vonakodva felemelkedett volna, megigazította a zokniját. Egy pillanatra arra gondolt, hogy nem azt … Olvass továbbBohóctréfa

Az utolsó vacsora

A váratlan búcsú fájdalma még sokáig kísérthet, és visszatér, ha akarja az ember, ha nem.   Azt hittem, hogy szeretni hívtál,meleg mosollyal, fényl? szemekkel,daloltak bennem vágyó dallamok,csokorba kötött csillagokat vittem,és elképzeltem egy égi táncjátékot. Terített asztal, gyertyás félhomály,halk zene, ital, kedvenc ételek,és simogató szavak, nevetések,azt találtam, mit csodának hívnak,elvarázsoló édeni világot. Majd elkezd?dött a delejes … Olvass továbbAz utolsó vacsora

Fűzfák alatt

Hulló levelekről is felálltam…* Nagy viharban fűzfa ága betakarna. Elmondanám, hányszor áztam nélküled, hogyan fáztam. Sárban egyedül jártam.   Mit nekem ez a vihar,   itt a lombok alatt elmondhatod minden titkod. Várhat még ránk a világ. Összesodort az ég is – lásd!          

Gránit kora

  A szivárvány időknek leáldozott… Beköszönt lassan a gránit kora. Szürkésre kopott éjszakák fedik fel a kő kérlelhetetlen igazságait. Illó a léghez, csend a csendhez való. Az ordítás hiába keresi csendjét, képzeli csak, hogy létezik. Anyag találjon anyagot, kő követ. Az anyagban vigasztalódó anyagtalan csak ordításra lel, aminek csendje nincs. Alakja anyagot hiába idéz, formája … Olvass továbbGránit kora

Mesél a bécsi tekergő 8.

*       Szomszédék   Másnap reggel arra ébredtem, hogy valahol csobog a víz. Ki a fene lehet, hiszen a nejem nem szokott csak nyolc felé készülődni, és még csak fél hét van. Kikászálódtam az ágyból, kimentem a félig kész fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe, ahonnét egy sovány vénség nézett rám vissza hosszú, feltupírozott hajzattal. … Olvass továbbMesél a bécsi tekergő 8.

Báthory Erzsébet 6. rész

    Igyekeztem hát, már ha bátyám is olyan nagy dolognak tartja, ami itten készül?dik, nekem is örömmel kell fogadnom és minden lehetségest megtenni azért, hogy mindenkinek elegend? öröme legyen. Számba vettem holmijaimat és szolgáimat, amin?ket vinnem kellett, részben magam boldogságára, részben szükségszer?ségért. Semmi nem történhetett azonban gond nélkül, mert most is úgy ütött be … Olvass továbbBáthory Erzsébet 6. rész

Simona Cratel: Az idegenek – 12. rész

Megjelent az Editura Liternet.ro (2007) kiadásában a Mozaic kollekcióban. Befejezés. *       77. Mikor kezdett kivilágosodni, megláttam, amint apa belép. Súlyos, sötét levegőt hozott magával, mint az éjszaka árnya. Nem köszönt, mintha az udvariasság száműzve lett volna a házból. Táskáját leteszi az ajtó mellé. Marad egy kicsit, de korántsem mozdulatlanul, egyik lábáról áll … Olvass továbbSimona Cratel: Az idegenek – 12. rész