Konvenció

  Én már lekéstem arról, hogy bármit is várnék, lassan már az is kevés, ha tényleg van szándék, és ahogy múlnak hetek, egyre könnyebben hagy hidegen, ha két perc alatt lesz ismer?sb?l idegen.   Ölelem azt az egy percet, aztán el is múlik rögtön, hogy ami belül dobban, azt mégse kívülre öltöm, nem kell lássa … Olvass továbbKonvenció

Hitetlenít

  Nem engem mutatnak tetted fahídjai, nem az én lépteim korhadnak a szálkák közé,  mégis az én súlyomtól ropognak a deszkák, ahogy vitted a válladon, megmaradt odaát. Fölötted egek, szép tiszta fellegek, habfodrok nyújtóznak mesét, teret, alattad tajték zuhogó árja, habokat csapkod a feltör? lárma. Nem az én lelkem tenger dagálya, a sajátod hallod, ha … Olvass továbbHitetlenít

Légy vádlóm, védőm, bírám

* Légy vádlóm – tedd kegyetlen, könyörtelen, lapozd múltam, olvasd végig életem, vágd szemembe mind, amit elrontottam, minden hazug szavam, amit kimondtam!   Légy vádlóm, ne ismerj semmi kegyelmet, kérd rám a legszigorúbb ítéletet, rezzenéstelenül mondd vádiratod, (már az is nagy bűn, hogy élek – jól tudod)!                                                  Vállalod? és Légy véd?m is, ha már … Olvass továbbLégy vádlóm, védőm, bírám

Zsivaj stop

Áthallatszott az utca túloldalárólegy szó.Fiatalok ricsajából tisztán szóltfura hangon, mégis mindenki megállt.Csendesült a délutáni szólam,csak pár madár próbálta, mit bír a torka –még most is hallom azt a szót– Szeretlek!Elcsendesül bennem is a zsivaj,mi szól szüntelen…    

Tiszavirág

Avarba bújt a gyermekkor, öreg kezén fonnyadt levél, magányt kiált a jelenkor, amit bevon a szemfedél.   Kopott időn várakozás, benne hűlt a tüzes láz is, kihalt rég a vágyakozás, öröklétünk üres frázis.   Kehelyben a kinyílt világ, hozzá kulcs szívünk szava, élet-cseppnyi tiszavirág, végül a kozmosz csillaga.  

Öröklét

Lecsatolja töltényövét holtak derekáról  a sors, lerakja a fegyvert  Holdra, Csillagokra, s elveszi minden örömét, hogy többé ne fájjon, hol élt, hol küzdött, nyert, s nem nyert, hisz ez ma az ember dolga. Álmodozik öröklét- ről, halhatatlanságról, közben halálra rettent, mintha igaz volna.

retinák t?zfalán túlra mentettem

      hamvassárga színnel mereng el? az este csillagtüskékkel feltépett, sötét teste mögül a hold. pilláid szálaira hull szét a fény. alszol. a nyirkos járda köve lásd, hazahozott. haldoklik a nyár. már tapintható illattal van jelenünkben az ?sz. elid?zött az érkezésben velem. megel?zött. (én mindig késve érkezem?) nézlek. kedvem; nem, hangulatom csak a szó … Olvass továbbretinák t?zfalán túlra mentettem