Éjkék

emlékszem szerettük  a naplementét nézni a bíbor fény ma is idézi arcod melegét mosolyod halvány átlényegült emlék utánad hiába mennék   száguldó meseautód utasa csillag-éjek vándora lennék a felhőkre tépőzárat tennék hogy meg ne szökj ha megint késnék mint azok a tűnt nyári esték mikor az égiek föntről lesték ahogy vártuk együtt a naplementét   … Olvass továbbÉjkék

Születésnapokra

attilai parafrázis Palavessző, agyagtábla, fűzfapoét’ gyermek-álma: a vers, ha nyers.   Törölhetné dűlt sorait, irkafirkát, bolhát ha írt elme- rengve,   S tűnődhetne új rímeken –  lábakon mily ritmus legyen – arány s talány,   Gondolatjelt sem feledve, Ígét, amit Isten kezde -, miképp a kép   Cirkalmában is egyszerű sorok díszén lesz nagybetű: intar- … Olvass továbbSzületésnapokra

Lángoló vörösnyakkendő Makfalván 1956. októberében

Harmadik szabadvers   Napok óta senki se lelte helyét. Nyugtalan gondolatok cikáztak ráncolt homlokok mögött, kitörni vágyó szavak feszítették a hangszálakat. Akkoriban csak a „difuzort”, a falra akasztott beszélő dobozt, hallgathatták a faluban, már akinek az is volt, de a hírekből nem lehetett kihámozni az igazságot. A félelem kérdésfoszlányokban, felelet nélkül csüngött mindenki feje fölött. … Olvass továbbLángoló vörösnyakkendő Makfalván 1956. októberében

Itero

      Várnak ajkak vérre, árnyak kéjre, míg hullámok zajára csillagok térnek sorban a halálba.   Szikkadó, rőt véres béke, ölni és ölelni kéne… Bőrömre alvadt angyalok csókjával visszatarthatom az időt, mi perc, és fölöttünk olvadt-lágyan andalog. Lennék bár csak egy pillanatra is, hát annyira, lennék szívkoldusod, féltett, titkos kárhozat, csókmázas fénykörbe ölelt, hitehagyott … Olvass továbbItero