Rekviemek halottainkért

A hervadás bús pompájában áll most / A temető. Ó, mennyi szín, derű, / Fehér és lila őszi rózsatenger, / Mely hullámzik az enyészet szelére. (Juhász Gyula: Temető – részlet) Halott társak üdvözlése   A temetőkből indultam közétek, A temetőknek éneklője, én, Halottakat magasztal ez az ének, Kik halhatatlanok a hír egén: Az élők vígak, … Olvass továbbRekviemek halottainkért

Lacrima – Könny

Zengő – zene   Lacrima Felhő ablakából kinéz a fény.  Felsebzi a lélekereket. Láthatatlan szárnyak röptével földet érnek  a szemben, ismét alkonyt pirosítanak, vagy hajnalt bontanakaz angyalok. Napsugárral bélelik források tövét, forralnak könnyízű vért,  leplezetlen tisztulunk, tudatunk ébred. Tengeráradattá érlelik bennünkegek feleslegét.   Könny Napsugaras legyező mögül kinézel botlásaimra, Isten. Velem vagy, ki vakon keres. … Olvass továbbLacrima – Könny

Mesél a kő

Weisz Fanninak sorstársi szeretettel, szavait véve mottóul: “Tudod, bezárva éltem eddig. Most megfogtam a köveket, minden. Szabadság.”     Fogod a nagy fehér követ,a kő felszáll veled.Hitted eddig, szárnyak nélkülkőnek repülni nem lehet.   Hallgatod a fehér követ,ráérzel, mit jelentóriás terhe a kőnek,évszázados magány s a csend.   Hit emel, pontosan érteda kő minden szavát … Olvass továbbMesél a kő

Inkább töröld le könnyeid

Zengő, zene     Várod a percet, az óra elüsse, de síri a csend, ahol angyalszó zeng. Bár érzi a szíved, őseid tükre, nem törhet még össze. Az ég, ami zeng. A lárma magában félelem érve, mi eltakar, érdeket élesztve fel, ám lelkedben él, ki időben ébred, s könnyektől szenvedőt nem ítéli el. Kártyából épít … Olvass továbbInkább töröld le könnyeid

Híd az időben

      Az utolsó, szinte kora őszi, kellemes hőmérsékletű nap volt ma, pedig lassan vége az októbernek is. Száraz fű, falevél kis halomba söpörve, rakom a szemetes zsákba. Fiam, unokám viszik a többi levél közé, arra a temető kútja felé. Lányom gondosan ülteti az örökzöld cserjét, oda az egybe hantolt sírra. Kettőt, egyet édesanyámnak, … Olvass továbbHíd az időben

Kötődések

      Egybeszőve vérköreinkdús hálója szorosan,úgy fonódott rám a léted,itt növekszik sorsomban.   Kitöltve sok parányi réstálmaimba belenőtt,kaptam vele erős támaszt,harcban társat, szeretőt.   Helyes utam keresgélem,belém tüskék akadnak,de szorítom forró kezed,s te visszaadsz magamnak!  

Az őszi virágzás értelmetlen szépség

paradoxonok gyűjteménye az élet…   paradoxonok gyűjteménye az élet rögtön az első a halál s a szerelmet élni kell káprázat lenne a léte káprázat amiben magad sem hiszel  nézd hát a félig nyílt virágot ígéret még s nem az ígéret földjén mert mérsékelt az égövünk de minek is hinni benne és csalódni  vihar a vágy … Olvass továbbAz őszi virágzás értelmetlen szépség