Sorminta

    Mert kell, hogy legyen egy pont, valami hangos zakatolás, felszakadó zihálás, ami elnyomja ezt a mély csendet, ezt a kegyetlen, karcos hallgatást. Valami kifakadás, valami tenyér, vér, víz, izzadás. Valami száj. Kereszt. Szerelem. Élet. Halál.   Bordák között fájdalom. Dobbanás. Halott madarak innen, és túl. Dobbanás. Csend. MásVilág. Kikelet. Tolluk a földre hull. … Olvass továbbSorminta

Elveszett a lelkem

      Ma este megint rám zuhant,a magány sötét leple,ablakom üvegén riadt szemema fényt hiába kereste.A kormos éj elnyelt mindent,csillagparázs sem világolt,kaján vigyorral a kaszásintett, a Hold fényudvarából.Ma este sebet karcoltak meginta feltörő emlékek,késként hatoltak szívemig a régi érintések.A szavak nem nyíltak virágot,megbénult a nyelvem,tanyát vert bent a félelem,s a csendben, elveszett a lelkem.

Saját temetésükön tapsoltak

…mitől olyan nyugodt, olyan blazírt? Talán csak nem… ? Az nem lehet, olyan csak a regényekben, meg a filmekben van.    Azon a gyűlésen kezdődött minden, bár nehéz azt eldönteni, hogy valami mikor kezdődik, és mikor végződik. Hiába írunk le egy időpontot, mert előtte is történtek jelentős események az adott dolgokat illetően, és mindig van … Olvass továbbSaját temetésükön tapsoltak

Tüskeszárak

    Felfordulás után, elcsendesedett, eső tépázta erdőkben pihenünk. Alig hallatszik ide a világ. Kielégülést lélegzik minden ideg. Ez rend. A füvek is vonaglanak. Elsimított nedveken szagosodó mohaszigeté testünk, ágyunk a természet öle. Karom elvékonyodik, amire eléri ujjbegyével mellkas-szőrödet. Márvány bőr – hajszálerein harmatos pókfonalakat ékes falattá gondoló -, korty véremért esendő vadam vagy. Megszelídült, … Olvass továbbTüskeszárak

Amikor én gyermek voltam

      Amikor én gyermek voltam, Gyakran ugráltam szénában, Dudorásztam, álmodoztam, Mezítláb a tarlón jártam. A tyúkólba belebújtam, Tetves lett tőle a hajam, Vakaróztam, mint egy bolhás, Így lettem kopasz óvodás. Feküdtem az ól piacán, Szidott is érte nagyanyám, Két tehene kinevetett, Még a jászol is elrepedt. Kecsketejet ittam nyersen, Tőgyéből a számba fejtem, … Olvass továbbAmikor én gyermek voltam

Nyolcvan évre

“(behorpadt szentségtartó)” – Pilinszky: A Szent Lator –       mindenütt jelen és sehol sem távolmindenütt együtt a profán litániábólkimaradt zsolozsmákmagányos estek fényben lelőve keresztben hol az éjszaka menedékea csend kiéhezve távol a csillag a jászolés a barátság hóhullásban fegyveres őrökőrzik az álmát úszó fatörzsön kihűlt lábnyom örök őrzője valami tűznekhorpadt szentségtartóban lecsöppent gyertyacsonk … Olvass továbbNyolcvan évre

Boltívek végtelen sora*

  A hatalmas román stílusú templom belsejében turisták tolongtak félhomályban. Boltív nyílt meg boltív után, áttekinthetetlenül. Néhány gyertya pisla lángja lobbant. Egy arctalan angyal magához ölelt és egész testemben hallottam, amit suttogott: “Ne szégyelld, hogy ember vagy, légy rá büszke! Bensődben egymásután megnyíló boltívek végtelen sora. Sosem leszel teljes, és ennek így kell lennie. “ … Olvass továbbBoltívek végtelen sora*

Ködfürdő

Saját fotó       Derékig állok az esőben, bőrig ázom érted. Elbújtat a köd, párába hull minden, jó rejtekhely ösztöneimnek. Őszi harmat nem olt szomjat. Beledermedek a csöndbe…   Az idő kurtább lett, az ősz sürget. Fújd le rólam a sóhajt, s ha felenged közönyöd, töröld le szememről a deret!   (nem menekülök)   … Olvass továbbKödfürdő

Gyémánt az utcán

  Kati néni hatvan évesen ment nyugdíjba. Elmehetett volna ötvenöt évesen is, de nagyon szeretett tanítani és kórust vezetni. Egy nagyváros színházában zongorázott és hegedült, ahogyan a darab kívánta, és a helyi iskolában tanított szolfézst. Férje szintén abban a zenekarban hegedült. Családjuk nem volt. Otthon is tartottak hangszereket a gyakorlás miatt, és Kati néni magántanítványokat … Olvass továbbGyémánt az utcán