Először

Először megcsókolom a talpadat,aztán a tenyered,a homlokod ráncain gyöngyözőkeserveket.S amikor túlérek arcod oldozó közönyén,és tekinteted csipkebokor-máglyáján égek,akkor tudom öröklététa megsemmisülésnek.

Melléd dőlök

    Melléd dőlök, ahogy a fű dől a porhoz, s arcomhoz emelem hófehér kezed, könnyemmel mosom homlokod ráncát magamhoz ölelem tekinteted, ez maradt, ennyi jut nekem… hát melléd dőlök válladra hajtva fejem, és álmodom én fiam, hogy még itt vagy nekem.

Meggyötört emberek 1

    1.   Rajta kívül már senki sem várakozott a szülőszoba előtt. Idegesen az órájára tekintett. Ennyi idő telt el? — gondolta magában végig az elmúlt eseményeket. Eleve valami félelem feszítette, mivel a kórházak környékét, ha lehetett, messzire elkerülte. Minden oka megvolt rá. Nem egy jómódú családban nőtt fel. Anyja kénytelen volt egyedül nevelni, … Olvass továbbMeggyötört emberek 1

Szomjúság

(Szüleimre emlékezve, aratás idején) Inni adtál a madárnak,pelyhes csibének cicának,vasárnap arany levessel etetted, mohó szemekkel tűzhelyed fölött ácsingó, éhes két kicsi pulyádat. Forrásvíz került apámnak,friss sarjú tyúknak, kacsának,túlérett gyümölcsből pálinka,szőlő nedvéből borocska,áldott emlékű kaszásokajkára nótát varázsolt. Kíváncsi fülünk a dalt itta,szájunk a pohárra tapasztvacsodálkozott a világra,míg fényesült a víz titka,szomjhalál rontott a patakra,rátört a tátogó … Olvass továbbSzomjúság

Aratás

Már este előkészülőben voltak,a rozsszalmából kötelet sodortak,a szalma elébb jó ideig ázott,hogy ne törjék az erős mozdulások,a kasza fenve, markot les a sarló,és meztéllábról álmodik a tarló,lepihenőzve várták, nyugva bajjal,hogyan ébreszti szándékuk a hajnal,én este már a követőjét tudtam,úgy álmodtam, hogy alig is aludtam,és jött a kasza íves suhogása,a szálanként hasaló búzasárga,s mint aki Istent … Olvass továbbAratás

Fényedben

Az utolsó türelmes tél marad az egyetlen törvényünk,amikor fedetlen fehérséggel szelídülnekelénk a jéghegyek kristálykönnyei,s egymás megmásíthatatlan,végtelen fényében fürdünk,míg a mindenség meggyötört homlokán égneka gyöngyfelhős tavasz kifeszített szárnyai.

Skizofrénia

Templomom falain kívül, Van-e szívemben irgalom? Vagy csak mikor Isten jelen, Két kezem akkor kulcsolom.   Túl a falon hervad minden, Ökölbe szorítjuk hitünk, A szeretet csak művirág, Rosszindulat a fegyverünk.   Be sem ismerjük magunknak, Sokan skizofrének vagyunk, Képmutatón imádkozunk, Indulattal káromkodunk.   Önmagunk lesz ellenségünk, Becsapjuk saját szívünk, Az igét hallani kevés, Megtartói … Olvass továbbSkizofrénia