Sínen ez igazság

Sínen ez igazság

Hideg van. Egy illető a jeges sínpár egyikén nyugtatja fejét. Az emberek jönnek-mennek, mígnem egy rendőr, a hozzá legközelebb állóra ordít.

— Hé, maga, embertelen ember, hozzon egy kispárnát, mielőtt megfázna ez az úr!

— Elnézést kérek, nem hurcolok magammal állandóan vánkosokat…

— Odamenjen, abban az üzletbe — helyesbítek, rohanjon —, mert már látom az érkező kocsit! Mondja meg, sürgősségi vásárlás lesz! Ha visszaér, megússza egy sima figyelmeztetéssel!

— Bocsánatot kérek, biztos úr, mi lenne, ha párnavásárlás helyett, mondjuk, lehúznánk kellemetlen fekhelyéről az odakeveredettet?

— Szégyentelen! Nem elég, hogy elmulasztja a segítségnyújtást, még bele is szól mások életébe!

— Érzem, nagyon sovány, talán ötven kiló sincs… Leveszem egyedül…

— Meg ne próbálja, mert egyszerre hívok mentőt és rabszállítót!

— Értem, uram…

A villamos közeledett, és bár szép világunkban minden csendes és nyugodt, de egy picikét most még jobban elcsendtelenedett a tér. A kérdező abbahagyta a mérlegelést, kilépett a latolgatás szakaszából, mert a szerelvény már olyan közel volt, hogy a párna sem melegítette volna át a sínen fekvő tarkóját, ő meg mire lehajol, lábon ragadja és hátraráncigálja, kifut az időből. Minimum megskalpolódik.

Rávetődött, jó nagy lendülettel, úgy, mint a szumósok, csak távolabbról. Remekül mérte fel a helyzetet, tökéletesen csúsztak át a sínpáron.

— Mit csinált, maga emberszemétség!? Beleártotta magát egy jóhiszemű állampolgár sínes életébe! Most már szüntelenül síntelenül kellene élnie.

— Főnök, legalább addig várjon, amíg lemászom róla. Ez az ember nem reagál!

Közben odakeveredett egy másik segítőkész törvénybontó is.

— Alig ver a pulzusa…

— Maga orvos, hékás!? Ne okoskodjon annyit, villámgyorsan húzzon odébb, mert jön a szerelvény! Akarom mondani jött, és megállt úgy egy méterre…

A rendőr odalépett, bekopogott a villamos ajtaján, bekiáltott.

— Tolasson vissza, kérem, egy úriember kívánságát szeretném teljesíttetni! Maguk ketten tegyék vissza az urat a helyére, maga pedig teljes sebességgel indítson!

— Jól értem a kérését?

— Rendfokozat, vagy uram! Világos?

— Uram…

— Tökéletesen! Nem gátolhatja meg senki álmainak beteljesedését! Mars fel, és rettentően felcsigázott sebességgel indítson, előbb hátra, aztán előre!

— Nem!

— Mit mondott???

— Nem, és még egyszer, nem!

— Álljon oda, azok mellé!

Közben megérkezett a mentő, a másik oldalról a rohamkocsi. A mentőstiszt megállapította a hölgyről — mert nem úr volt végül is —, hogy diabetikus kómában fekszik. Belepumpált egy nagy adag glükózt, amitől enyhén megmozdult.

— Hozzanak már egy hordágyat!

A hölgy felült, meglátta a rendőrt, ettől azonnal hátrahanyatlott. Úgy látszik, a beszélgetésből elég sokat hallott, tehát nem volt tökéletesen eszméletlen állapotban. Szerencséjére, az egyik megmentő cipőjére zuhant a feje. Fölrakták a rohamkocsira és heves szirénázással indítottak.

A másik irányba, három bűnözővel indult el a rendőrautó, s mert többen tanúskodtak, egyenként három és hat év közötti letöltendő börtönbüntetést kaptak.

A hölgy kikerült a kórházból, szerencséjükre — már csak azért is, mert nős férfiak voltak — mind a háromba beleszeretett, így az évekig tartó jogos bűnhődés ideje alatt, az összes látogatási napon felpakoltan érkezett ő is nejeik mellett. Az őrmestert hősiességének elismeréséül egyből előléptették alhadnaggyá, és őrsparancsnok lett. Most már mindenki megnyugodhat, amerre ő jár, arra az igazság fog diadalmaskodni…

“Sínen ez igazság” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Elképzelhetetlen dolgok válnak valóra észrevétlenül, hogy valós dolgaink elképzelhetetlen legyen Kedves Peti.
    Szomorú igazságod örömmel olvastam…)))

Hozzászólás a(z) Bátai Tibor bejegyzéshez Kilépés a válaszból