Nem minden rossz jő ártalomra

Nem minden rossz jő ártalomra

Az egyensúly megmaradásához szükség van a rossz megélésére. A kudarcok, az élettől kapott pofonok tanítanak meg bennünket értékelni, és felismerni a jót.

 

„Nem minden rossz jő ártalomra” /Győry Dezső/

 

Azok a csodaszép íriszek

 

Utaztam a fiamhoz, hosszú buszozás. Hajnaltól délig tartó. Egészségesnek nem mondtató, kényelmesnek meg végképp nem. Már benne jártunk a reggelben, amikor mellém ült egy asszony, olyan magam forma korú, nagyon szimpatikus, filigrán, beszédes. Amikor a társalgás fonala kihozta, hogy apró dolgokat írogatok, azt mondta:

— Mesélek magának egy tanulságos történetet, velem esett meg. Még a rendszerváltás elején, amikor szétdúlták az ügyeskedők az országot. Nagyon jó állásom volt egy régi országos cégnél, sokat kellett dolgozni, de a számításomat megtaláltam. Tervező voltam, de ha kellett a könyvelést végeztem, ha kellett a bérszámfejtést. Olyan fregoli ember, aki mindenhol rendesen elvégzi a munkát. Én örömmel csináltam, igaz, kellett a pénz is, mert, pénzkereső egyedül voltam egy beteg férjjel, akit leszázalékoltak sok súlyos betegséggel. Akkor vezették felénk a közműveket.

Rokkantnyugdíja nem érte el a hatezer forintot, így nekem kellett az anyagiakat vállalnom. Akkortájt kezdték elbocsátani az embereket. Mindenki ideges volt, a légkör pattanásig feszült. Akik addig jól megfértek egymással, gyanakvással figyelték egymást. Iparkodtam kimaradni az összetűzésekből, de a harmadik hullám engem is, és még vagy öt kollégát elkapott. Díszes külsőségek közepette rúgtak ki bennünket.

A konferenciaterem megtelt a dolgozókkal, és szólítottak a dobogóra, én kábán és szinte bambán mentem. Azt hajtogattam magamban, „Eta nem bőgsz! Eta! Ha nem tudsz mosolyogni, vigyorogj, vagy vicsoríts, de ne bőgd el magad!” Nekem sikerült, nem bőgtem, de cseppenként vesztettem el az erőmet és a bátorságomat. Lépkedek le az emelvényről, amikor a nevemet mondják, és azt, hogy várnak a portán. Esküszöm! Életemben még olyan gyors nem voltam, mint akkor. A férjem várt. Kezében egy gyönyörű, hatalmas enciánkék íriszcsokor! Istenem! De drága volt nekem akkor az a csokor. És imádtam a férjemet! Látta rajtam, hogy, valami történt. Annyit tudtam kinyögni… „Most rúgtak ki!”

„Ne idegeskedj, így menj vissza, és mosolyogj! Erős vagy!” — bíztatott a férjem.

A hatalmas írisz csokorral a karomon nyugodt kiegyensúlyozott léptekkel haladtam végig a konferenciaterem vörös szőnyegén, diadalmas mosollyal az arcomon. És láss csodát. A kollégák megtapsoltak. Én pedig lélekben megerősödve, de remegő térddel, mint egy lámpalázas primadonna, meghajlással köszöntem meg a tapsot. Ilyen ünnepélyes kirúgásnak nem sokan lehetnek tanúi. A taps után nem fájt, csak egy picit sajgott.

Két hónap múlva egy autóbiztosítónál kaptam állást, dupla fizetéssel. Saját irodával. Igaza volt a férjemnek, mert ő hitt bennem és az óta, tudom!

 „Nem minden rossz jő ártalomra!”

 

Kedves utazótársam az ő laza és vidám stílusában elmondott története legyen közkincs, talán erősít hasonló élethelyzetben másokat. Az optimizmus, az egymás iránti szeretet, az odafigyelés nem engedi eltörni az érzékeny lelket. Megelőzni könnyebb a bajt. S nem biztos, hogy ártalomra történik a rossz. Épülni, erősödni segít. A rossz teljesíti ki a jót. Az egyensúly megmaradásához szükség van a rossz megélésére. A kudarcok, az élettől kapott pofonok tanítanak meg bennünket értékelni, és felismerni a jót. Nem véletlen nyelvünkben a közhelyek bölcsessége. Ami nem öl meg, az erősít, csak akkora terhet rak ránk az élet, amit elbírunk. Igaz, kell hozzá humor, szeretet, hit és akarat bőven!

 

 

“Nem minden rossz jő ártalomra” bejegyzéshez 24 hozzászólás

  1. Kedves Irénke!
    Hálás vagyok a közkincsednek, mert bőven van mit tanulni belőle.
    Utolsó két mondatodat pedig ígérem, hogy megpróbálom mindig szemelőt tartani.
    “Ami nem öl meg, az erősít, csak akkora terhet rak ránk az élet, amit elbírunk. Igaz, kell hozzá humor, szeretet, hit és akarat bőven!”

  2. Tanulságos történet.
    Irénke, csak kérdezem…
    “Rokkantnyugdíja nem érte el a hatezer forintot, így nekem kellett az anyagiakat vállalnom.”
    Nem hatvanezer akart lenni?

  3. Ezt kiemelem: “Ami nem öl meg, az erősít, csak akkora terhet rak ránk az élet, amit elbírunk. Igaz, kell hozzá humor, szeretet, hit és akarat bőven!”

  4. Icukám!
    Köszönöm, hogy olvastál, ez a történet még a kilencvenes évek elejéről való. Akkoriban bizony egy rokkantnyugdíj hat ezer forint volt. A munkanélküli segély pedig hét ezer. De már ez is történelem, vagy mese, szinte hihetetlen. Nagy nagy ölelés!

  5. Nincsenek véletlenek. Szokták mondani. Én is hiszem! Nektek találkozni kellett… azon az utazáson, hogy a történetet tovább add, s ezáltal… erősödjön bennünk, hogy a pozitív hozzáállás jóra vezethet. A második fontos dolog, hogy a férj, virágcsokorral, biztatással, erőt adott a mosolyhoz. Ezzel egy újabb reményt adott a feleségének, ahhoz, hogy megtalálja a következő lépcsőfokot és fel is tudjon rá lépni!

    Köszönöm, hogy olvashattam…

  6. Köszönöm Drága Janám a kedves hozzászólást. Igen! Én is így gondolom, hogy vannak NEM VÉLETLEN, véletlen találkozások! Óriás ölelés!!

  7. Drága Irénke!

    “Ami nem öl meg, az erősít…” – de milyen igazat írtál. Néha úgy érezzük, hogy az élet kiszúr velünk, de inkább elősegíti életünket. Megmutatja, mire vagyunk képesek. Nagy ölelés szép írásodért: Anna

  8. A rosszra azért van szükségünk, hogy legyen összehasonlítási alapunk. Hogy tudjuk értékelni a jót. Aki nem volt boldogtalan, boldog sem lehet.

  9. Így igaz Drága Attila! Mind a két leosztást meg kell ismerni, hogy értékrendünk teljes legyen. S a boldogság titka pedig a jó és a rossz helyes aránya. Az élet vigyáz az egyensúlyra.
    Szeretettel ölellek: Irén

  10. Azt hittem, kommentáltam annak idején ezt a nagyon bölcs, s kedves történetet. Most, ahogy utána olvastam, láttam, hogy elfelejtettem, vagy nem küldtem el. Utólag írok hozzá, kedves Irénke.

Szólj hozzá!