Szent Mihálykor

Szent Mihálykor nagy tüzet már nem rakunk,nem terelnek állatot pásztoraink,s nagy karámról többnyire már nem tudunk,dzsípéesszel rójuk kimért útaink.Mégis hazavágyik mind miközülünk –ki rohan, röpül, rothad bőrülésben,mert el-elhagyja magát itt meg ott is,de belsejében fölsír a tűz és csend. (Ahogy belemásznak a valóságba, egyre kevésbé lehet égi folyamról írni,Tejút-édesen messze kerülni, pedig a távolság nő, és régótatudjuk, … Olvass továbbSzent Mihálykor

Az emberi lét tizenkét hónapja – Február

Szeretem figyelni a természetet és az emberek viselkedését, így észrevettem, hogy az emberi lét tökéletesen illeszkedik a hónapokhoz.   Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik, másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség. Összeállításomban általános jellemzőket … Olvass továbbAz emberi lét tizenkét hónapja – Február

Rabláncok

Ha már itt lesznek a fényből jövők,haranglábakra futnak a csillagködökés körbefonják aranyszállala halál csendrügyeit.Megkövült nap sugararáfesti foton-melegét a sikátorok véres falára, majd egy galaktikus hajtűkanyarbanenergiát szabadít fela földre csorgó koronakibocsátás.Toronyóra jelzi, hogy itt az idő,és a létezés végső kilométerkövénélledobja az emberteste-lelke rabláncait.

Az emberi lét tizenkét hónapja – Január

Szeretem figyelni a természetet és az emberek viselkedését, így észrevettem, hogy az emberi lét tökéletesen illeszkedik a hónapokhoz.   Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik, másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség. Összeállításomban általános jellemzőket … Olvass továbbAz emberi lét tizenkét hónapja – Január

Nárcisz

  Talán túl sokat érzek, hogy érted sem mozdulhatok. Pszichém nem választhat ki minden egyes nézőpontot, ha mégis, léptei ólomsúlyát kék szárnyakkal könnyíti minden hétköznapi tette, elmosogatja-e az összes tányért, villát, kanalat; megírhatók-e az emberi érzések ugyanennyi versben? Mint kavicsok közt áradó patak, Nárciszom és Pszichém rögeszméje hasonló akarat: akaratosság vetkezésévél erő, magam megszeretni másban, … Olvass továbbNárcisz

ma – holnap

szív-ész     Ma nem kell, hogy értem rímelj, Ma csak rám szakad a zsindely. Ma repül velem a hinta, Ma szememben izzik tinta.   Holnap szétszaggathatsz érte. Holnap kérdezd csak: megérte?  Holnap majd megbánom ezerszer. Holnap- de ma még ne- temess el!          

Daloló szívem

Delacasse Bencze Erzsébet: Vörös örvény, tükörfestmény         Nyugtalan szív az enyém,borostyán koszorújábanörvénylő remény.Pitvarában dalok, emlékek,kamrájában csend. Ott őrizlek…   Mélyében hordom dalom,a Hold ár-apály harcábanhömpölygő folyamot.Bohém, túlcsorduló,pazarlóan isszaszáguldó vérem. Most, hogy fáj, mind kiborítanám:apró fodraiban szunnyadóperc-örömeimet, hogy neked is jussonzengő zivataromból.   Megpróbálom újra eldalolni,de már alig figyel rám valaki…Elszáll az ének s az … Olvass továbbDaloló szívem

Ívhangok

    Esztendeje figyelem egykedvű folyásod, borús délelőttök higgadt ezüstjét,  s hogy esténként a nap mint bontja  elmúlásvörösre szét  a szürke fényeket, míg lenge szél borzong mutatva a határaink,  hol válunk ketté, te, a megmásíthatatlan, s fölötted  az én csapongó gondolataim.  Éhes szemű sirályok köröznek összemosva olykor az időt, s akkor elhiszem, nincs születés, öröktől … Olvass továbbÍvhangok