Ünnep

tűlevelekre szúrt képmásod nézem – a színek összemosottkavalkádjában – szívedahogyan elvérziklassan észrevétlenmint elfogy az ünnep is akár amaradék életasztalok körül keselyű mód keringőmajd szertefoszló vétek félekgyertyát majd gyújtanak e értedvagy nyűg leszel csak mint a mosatlan edényelhagyott ünnepük éjjelén igen bevallom félek mertnem látlak e kápráztató fénybenmert szemlesütve járnak a szemfényvesztő halandóks mert oly messze van éden tűlevelekre szúrt képmásod nézemaztán egy hirtelen mozdulattal letépem zsebre vágoms elégedettmosollyallép továbberetnek énem

Skarlát remény

Mit ér a magas bér, ha az, amiért jár visszhangzó biankó s cserébe olyat kér, mitől értékrendderes hadat üzen az önkényes lelki gyarmatosításnak. Ám ruha nélkülhalványkék színűa hidegbe burkolt,csupasz test, s lágy, fehér gyapjúhevíti csak fel újra,ha rászáll a bőrremélykék, zúzmarás est… Aludni tér a szabadságérzet,hogy túlélje a leszállt telet. Bizakodik. Talán eljön areményt táncoló tűztündér,hogy kibuggyanjon azutolsó cseppVér.

töprengő

  Függöny és kandallóra akasztott zokniszsákok helyett homlokra felkiáltójelet, pont helyett együtt vele, kinek arca Istené. Repetát hajsátor mögé bújtott mosolyból, kibontani, mindig újra elképzelt szikkadt kenyérszelet- kezével. Bátorítjuk egymást halk zenék röpülése közt, találunk tárvanyitvaságot eleget végre, a belekóstolás éteribb; falat is egymásba font kalácsainkkal lett örök.  

Kicsorbult, méla él…

  Késnélküli, az udvaráról nézte a megunhatatlan, sárgászöld januárvégi füvet, ami nem volt hajlandó teljesen elpusztulni. Nyugatra, majd kelet felé tekintett, de a felhős égen nem látott csillagot, tehát a lenti nyirkosság felső közvetítői paplanszerűen egyesültek. Kedvenc almafája még mindig levéltelen, az egész korona olyan, mint egy nagy nyújtózkodó gyökér. Szívott még néhányat a nyirkosan … Olvass továbbKicsorbult, méla él…

A felhők mögött még ugyanúgy süt a Nap

  A kórházi osztályba vezető ajtó kilincse ugyanolyan fagyos volt, mint a szoba, ahova beléptem a didergető novemberi hidegből. Szemem azonnal az ágyra irányult, tudatosan léptem a benne fekvő személyhez, aki valamikor régen boldog, vidám — és ami talán a legfontosabb — egészséges volt. A dermesztő érzés, amit keze érintésétől kaptam megijesztett ugyan, de korán … Olvass továbbA felhők mögött még ugyanúgy süt a Nap

Westworld (Motorizált megváltás*)

“Az ember fáj a földnek; oly sok/Harc – s békeév után/A testvérgyülölési átok/Virágzik homlokán;/S midőn azt hinnők,hogy tanul,/Nagyobb bűnt forral álnokul./Az emberfaj sárkányfog-vetemény:/Nincsen remény! nincsen remény!” (Vörösmarty M.: Az emberek)   A világ ma Globális Grand Prix Dupla szerelmi zéró Vagy semmi   Ahol minden észbontott Müezzin szavára és Durex gumicserére Várhat a ringben   … Olvass továbbWestworld (Motorizált megváltás*)