Rigó Jancsi, a prímás

Rigó Jancsi, a prímás

Hatodik rész

Jancsit a turné kissé kifárasztotta. Na, nem a sok fellépés. Ismét sok nőügye volt. Hiába próbált csak rövid kalandokat kialakítani, nagyon kelendő volt a nők körében továbbra is.  Ám a képbe Mariska is bejött. Többször is írt Jancsinak, meg próbálta hazacsábítani. Ám Jancsi nem állt kötélnek. Viszont egy turné Budapesten vagy Magyarországon az annál inkább.

Visszatérve Párizsba, el is kezdett intézkedni. Ficsurral régi cimborájával is sokat beszéltek erről.

         – Nem akarlak lebeszélni egy ilyen turnéról –, mondotta neki egy alkalommal –, de értelmetlennek látom. Mariska miatt mennél, nekem ne is tagadd. Semmi értelme. Tudom, hogy ráuntál Clarára, de a pénz csak mellette csordogál. Ahogy esténkét mutogatja magát, azon ne rágd magadat. Te sem vagy az a földön járó hűséges férj. 

         – Igen, meguntam, és amiket mondasz, az igaz is. Sajnos a pénz mellette tart. Ám már messze nem úgy, mint régen,

         – Mit akarsz ezzel mondani? Csak nem azt, hogy ki vagy porciózva?

         – Nem, erről szó nincsen. De ha hiszed, ha nem, egy megveszekedett krajcár nincsen félretéve. Egy vagyont szórakoztunk el együtt. A napokban csináltam magamnak egy számadást Valami hatmillió dollárnál abbahagytam.

         – Nincs egy vasad sem félretéve?

         – Sajnos nincsen.

         – Ezért gondolkozol azon, hogy visszamennél Pestre? Ne gondold azt, hogy tárt karokkal fognak minket fogadni. Biztosan sikerünk lenne, és egy kis hírveréssel sok minden összejönne. Na de ez csak ideig–óráig tartana. Te nem vagy az a cigány ember, aki képes sokáig egyhelyben maradni.

         – Eleget láttam a világból. És elegem volt a vándorlásból. Na, meg unom Clarát. Gondolom kölcsönös, mert, hogy sokkal kevesebb a pénz, amit hazahozok. Budapesten és környékén, ha minden nap fellépünk, egy kisebb vagyont szedhetünk össze. Ő mehetne, amerre sár nincs, én meg maradnék Mariskával. Nincsenek már nagy igényeim, és a bandával össze tudnánk annyit szedni, ami fedezné a költségeinket együtt. 

         – Beszélj Clarával. A terved nem rossz, de ne gondold, hogy olyan könnyű lesz tőle megszabadulnod. Ha pénzt fog látni ismét, nehezen fog elengedni.

         Clarának, annak ellenére, hogy sok helyen nem volt sikere, panaszra nem volt oka. A kor egyik híres festője Toulose–Lotrec képet festett róla. III. Vilmos felháborodott ezen, és megtiltotta, hogy Clara fotóit tovább árusítsák Németországban. De továbbra is keresett produkció volt.

Egy nap aztán Jancsi előállt az ötlettel. 1905 táján járunk.

         – Mit szólnál drágám–, kezdte Jancsi mézes mázosan – egy kis budapesti üdüléshez?

         – Ugyan, minek akarsz Pestre menni? Nőzni? Itt is vannak nők, nem? Avagy fogytán a pénzed?

         – Ami igaz, az igaz. A párizsi nők gyönyörűek, de elég drágán adják a bájaikat.

         – Nem igaz. Neked nincsen elég pénzed rájuk – vetette oda foghegyről Clara.

         – Ha mennénk, mennyi időről lenne szó? Én egy hónapnál tovább nem akarok ott lenni. Ja, és minimum tízezer dollárt szeretnék. Ha nincsen olyan szerződésed, ami ennyit hoz a konyhára nem érdemes odamenni.        

 

A nagy hírverés, ezúttal sem volt felesleges. A Hotel Rémyben foglaltak lakosztályt. Igyekeztek nem mutatni a valóságot. Már réges rég elmúlott a nagy szerelem. Csupán az anyagi függőség tartotta őket össze. Clara a modellkedésével, és a pornográfia határait súroló fellépéseivel már nem keresett annyi pénzt, mint fénykorában.

         Jancsinak még mindig elég sok rajongója volt. És nem csak hölgyek, hanem zenekedvelők. A pesti közönség java is inkább Jancsi művészetére volt kíváncsi. Ám hála az akkori sajtónak, felkeltették az érdeklődést a párocskára is, akikről oly sok hír terjengett még ekkor is.

         Budapest akkori rendőrkapitánya kénytelen volt egy egész lovas rendőr osztagot kirendelni a Rémy szálló elé, mert a tömeg kis híján betörte az az étterem nagy ablakait. Az érdeklődés itt még töretlen volt. Pláne akkor, amikor az is kiderült, hogy Clara Ward is bemutatja a párizsi műsorát. Egyszóval minden bejött, ahogy Jancsi megtervezte. Még pénznek sem voltak hiányában. 

         Ha hinni lehet a mindenféle mende–mondának, ekkor született meg az a sütemény, ami maradandó emléket állított Rigó Jancsinak. “Kóstold meg! Olyan barna, mint az én bőröm, és olyan édes, mint te szíved!” Ez volt az ajánlás. Ám ez nem Jancsitól származott. Hiába tulajdonítják neki. A rossz nyelvek szerint felkért egy pesti cukrászt, hogy alkosson egy ilyen süteményt. Ám nem készítette el. A süteményt egy ismeretlen cukrász kreálta és jó üzleti érzékkel Rigó Jancsiról nevezte el. Nagyon is jól gondolta, mert mai napig a sütemény híresebb, mint maga Jancsi. Ő nem is kóstolhatta, mert már nem volt az élők sorában. Vagy ha igen, akkor az óceán túlsó felén.

         De térjünk vissza Budapestre. A turné lassan a végéhez közeledett. Jancsi már kiszámolta, hogy mennyi pénzt sikerült összeszedni. Jóval több volt, mint a betervezett tízezer dollár. Jancsi még ekkor is megbízott Clarában. A pénzt a szobájukban tárolta a hegedűtokban. Egy este, amikor hazatért, se Clará, se pénz. 

         – Csak nem lógott meg a pénzemmel?– gondolta végig Jancsi. –

Tudta, hogy Olaszországba készül, hogy majd onnét hajóznak át Amerikába. Ám mivel összegyűlt a kívánt összeg, sőt Clara produkciói is hoztak elég pénzt  a konyhára, álmában nem gondolta volna, hogy kirabolja, lóvá teszi. Még lement azon melegében a portára érdeklődni.

         – Meg tudná mondani mikor ment el a feleségem?– kérdezte izgatottan a portást.

         – Ma est kivitette magát a pályaudvarra. Ha nem tévedek, akkor a római Expressre volt hálókocsi jegye. 

         – És nekem nem hagyott valami üzenetet, vagy levelet?

         – Sajnos nem. Persze elképzelhető, hogy a délutáni portás vette át, de akkor is itt kellene lennie a kulcs mellett.

         – A számláját kifizette?

         – Azonnal megnézem uram. 

Egy nagy könyvben kezdett lapozgatni, majd kis idő után közölte az eredményt.

         – Itt az áll, hogy Önöknek, illetve most már csak az úrnak, van még harmincezer forint tartozása.

Jancsival megfordult a világ. Volt ennyi pénze, de ha kifizeti, akkor nem marad semmi. Turnét kell szerveznie, hogy ismét legyen bevétele. 

         – Kérem, állítsa ki a számlá! Holnap távozom.

Másnap reggel összepakolt, és kiment az állomásra. Kaposvárra utazott, hogy összeszedje a bandát. A cimbalmos, Ficsur figyelmeztette, hogy veszélyes az a játék, amibe belekezdett, de nem hallgatott rá. Megint ott lebegett előtte a nagy kérdés: béküljön–e ki Mariskával, vagy folytassa a vándorlást a bandájával.

         – A sors majd eldönti, mi lesz?– gondolkozott hangosan.

– Kaposváron kiderül, mi a szándéka velem.

         Azzal kényelembe helyezte magát, és csak Kaposvár előtt tért csak magához. 

Egyenesen Ficsur házához hajtatott. 

         – Baj van, cimbora!– mondta izgatottan. – Clara meglépett a pénzemmel. Olaszországba ment. Nem maradt annyi, hogy utána menjek. Ki kellett fizetnem a számlát Pesten, mert persze nem fizetett. 

         – És mit akarsz? Utána menni? Az egy őrültség volna.

         – Utána akarok menni, hogy a pénzem visszaszerezzem.

         – Vessél rá keresztet! Mire oda érsz, hetedhét határon túl lesz. Amerikáig meg sem áll, ahol, ha igaz, elég szép összeg fog a rendelkezésére állni. Én azt javaslom, beszélj Mariskával. Más lehetőséged nem nagyon van. 

         – És a bandát nem tudjuk újra összehozni?

         – Nem tudok ezzel kapcsolatban mit mondani. Nehéz lesz újra hitelt szerezned, hogy ugyanazokat a zenészeket magad mellé vonzzad. Most újra Barcza, a valamikori apósod az úr. Nem hiszem, hogy el fogsz tudni  csábítani bárkit is mellőle, Hacsak nem győzi meg Mariska az apját, hogy vegyen be ismét a bandába.

         – Az nem fog összejönni. Két dudás egy csárdában nem fog megférni.

 

 

“Rigó Jancsi, a prímás” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!