Stigma

Stigma

Mintha tükörben néznélek téged.
Ellentétes minden gesztus, mozdulat.
Öten voltunk, megtagadtál négyet,
itt már kevés a 180°-os fordulat.
Hasonlítok rád, de idegennek érezlek.
Vérembe oltott apai stigma mérgez.
Bár válaszolnál, mielőtt megkérdezlek:
mondd, mit adtál magadból ehhez a névhez?
Én viseltem, cipeltem, mint egy keresztet.
Hinni akartunk benned vagy legalább neked.
Anya ujján már hiába is kerested,
az ágy fölé feszítetted a becsületed.
Lyukas a szívfal. Hiányoznak a tiplik.
Elengedett mindenki, aki régen tartott.
Tudom, minden vonat egyszer kisiklik,
a sínen lévő élet zsákutcába hajtott.
Minden bántás, mit hozzám vágtál,
ketchupfolt maradt a fehér ingemen.
Ezután bocsánatkérést tőlem vártál,
de ez egy hátra szaltó vízszintesen.
Azóta könnyebb túlélnem téged,
mióta a köszönésed egy hátra arc.
A lejtőn már nem húzom be a kéziféket.
Csak nevetni akarok, abban nincs kudarc.

“Stigma” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!