Stigma

Mintha tükörben néznélek téged.Ellentétes minden gesztus, mozdulat.Öten voltunk, megtagadtál négyet,itt már kevés a 180°-os fordulat.Hasonlítok rád, de idegennek érezlek.Vérembe oltott apai stigma mérgez.Bár válaszolnál, mielőtt megkérdezlek:mondd, mit adtál magadból ehhez a névhez?Én viseltem, cipeltem, mint egy keresztet.Hinni akartunk benned vagy legalább neked.Anya ujján már hiába is kerested,az ágy fölé feszítetted a becsületed.Lyukas a szívfal. Hiányoznak … Olvass továbbStigma

(Lét)idegen nyelv

Egyre inkább úgy érzem a google  fordítja a beszélgetéseinket. Nem értjük meg egymást, hisz két mondat után jön “öt sor” tekintet. Üres. A háttérbe révedő üvegnézés. Átnézel rajtam? Vagy csak a sörrel szemezel? Legalább a tekintetem nem a földön csörömpől. A fiad vagyok akkor is, ha Ádámnak nevezel. Testtartásod beszédesebb, mint Te. Mondataidban csak a … Olvass tovább(Lét)idegen nyelv

3+1

Budai Zolka: Négy gyermekünkből (parafrázis)         Az első gyermek olyan, mint teésén, mosoly pattan rügyedző-fecsegésén. Beszéljen csak helyettünk, hisz elmondhatatlan, legyen ott minden jelző egy személy-ragban. Kiollózott részletek fotóalbuma: – Tiszta anyja! (Bár néha azért apuka.)  Ne hasonlítson senkire, mikor felnő. Legyen a viharban is bárányfelhő. *  A második gyermek legyen olyan, … Olvass tovább3+1

Uzsorások közt Golgotán

A befektetett erőfeszítéseim – Minek ez a névelő? Beszélni fogunk másféle erőfeszítéseidről? Nyilván nem. miért másoknál kamatoznak? Kinél van elszámolva öröksége az emlék-szegény kamaszkornak? Nincstelen vagyok és kifosztott. – Ez a kettő ugyanazt jelenti, miért érezted, hogy meg kell ismételni? Nem kell. Nincstelen vagy ÉS még kifosztott is…? Néhány pillanatkép, föltámadt érzés zörög a kivallatott … Olvass továbbUzsorások közt Golgotán

Inkonzisztencia

Sok ember kész kirakat. Rendben tartott. Átlátszó felület. Naponta feltörli magával a padlót. Engedi emberek százait, hogy belé gyalogoljanak. Csak bámészkodni, majd kisétálnak üres kézzel. A fotocellák nyílnak és zárnak. Non-stop nyitvatartás. De a kirakat mindig rendezett. Arctalan próbababa integet kifelé. Mindig jól öltözött. Nincs kérdőjel(?). Kevésbé vagyok jólöltözött. A kirakat állandóan leltár alatt. De … Olvass továbbInkonzisztencia

A fal

 A gyerekeket a csend teszi bölccsé. Az elhallgatott némaság. Az értő-álca, mely mögött éreznek, értenek és szenvednek. Csendes gyerek voltam. Csendben figyelő. A szüleim hangosak és figyelmetlenek. Elnyomott érzéseket dobáltak egymáshoz. Furcsa egyérintős játékot űztek, hiszen a falról, amit maguk elé emeltek visszapattantak az érvek. Önmagukkal fallabdáztak. Valahogy egyikük sem merte átütni a labdát, mert … Olvass továbbA fal

Nagytakarítás

    Úgy tudom, a káoszban is van rend, de csak a megszokást érezzük annak.Garzon-lélekben lakni ma a trend.A mosoly melyik része az arcnak? Nekem félig tele, nektek félig üres a pohár, pedig egy kortyot sem iszom. A teám zavaros és gyógyfüves, mert múlt-detox lett a diagnózisom. Az ágy alá söprök minden bántást, kifordítva húzom … Olvass továbbNagytakarítás

Retúrjegy

Megtörtént eseményeken.   Tél volt. Ereszekről lecsüngő jégcsapokba rendeződött az idő. Lassan, de csöpögött egyenesen az üresen kongó lavórba, amíg a kémény a benti szmogtól köhögött. Ez egy másik tél volt, és még gyerek voltam. Karcos volt az ég alja, mint a hang, apám torkán: — Gyerünk, húzd a cipőd!  Anya csak állt az ajtóban, … Olvass továbbRetúrjegy

Létgyónás

Meztelenül nézem a felkelő Napot, pedig ekkor van a leghidegebb. A horizont lázas, míg kezem fagyott, s vagyok magammal egyre idegenebb. Balkonládámban pang az erjedt múlt, megöntöztem sokszor – de minek. A felejtés mára már divatjamúlt, gardrób lelke van mindenkinek. A múlt tizenhat évig hordott ki, hogy a jelenem világrasegítsen. Lelke felsírt – mondta a … Olvass továbbLétgyónás

Szélsárkány

    Széltáncot jár a magasban Kígyókent tekeredik Vitorlát bont szélgyomrában Viharban nevelkedik.   Pajkos, jámbor óriás ő Ereje a kezemben Madzagjába kapaszkodva Szelídítem lelkesen.   Fellegek közt lomhán járva Te tarkabarka égi lény Rákacsintasz a szivárványra. Esőcseppek énekén.   Ha szélkoma már elfáradt, És fénykapu nyílik odafenn, Letáncolsz majd ide hozzám Hogy karjaimba megpihenj.