Ébredni örömneszekre

Változatok 1. Szédült zuhanással   Derengő,  erőtlen sóhaj a tájék, a lét, mintha elérhetetlen boldogság után vágyva szórná hűs izzadtságcseppjeit az alélt,  nesztelen’ foszló, áprilisi hajnal.  Ködfátyolban ring, dereng a tó,  friss patak csörgedezik távol, viháncosan átaraszol az éledő tájon, nyomában tűnik a borús, télvégi álom,  és az ébredés küszöbére lendít,  elvegyülni réveteg örömneszekkel, feledtetni … Olvass továbbÉbredni örömneszekre

Elalszunk ölén

Illusztráció: Napnyugta Gyirmóton, 2018. szeptember (saját fotó)   hasztalan hittem hogy megtanultunk élni szeretni odaadással mára mégis gyengülő akarással hagyjuk a dolgokat csak úgy kívülünk történni kétségek között szunnyadunk álomtalan sejtelmes éjeken nézzük egymást révetegen két megfáradt idegen és másnap újra elmarad a válasz csöndjeink mögött lapítanak a vádak hogy nem vágyunk már a hajnali … Olvass továbbElalszunk ölén

Ébredés

Illusztráció: Póth-Vecsei Mária – Virágzó fák Csak élünk régóta a félholt mában, végtelen hosszú, elmélyült hallgatásban, de néha, mintha a sejtelmes, zajtalan éjben lassan élednének a fények a csönd fodraiban, s valahol körben, árnyas est-ölelésben élni kezd újra a táj, moccan a vágy egy ágon, rügy fakad; ághegyen ringó, ébredő álom.    

Özkan Mert: Taníts meg engem a szerelemre

ÉvánakMutasd meg nekem a szerelmet! Taníts szeretni.Ahogyan az égbolt tanítja a madarat.Legyek hullám, repüljek, mint tutaj az óceánon, árnyékod hadd legyek; sivatagi hajó.Taníts meg nekem mindent.Mert beléd szerettem. Tanítsd meg nekem a szerelmet. Élni taníts!Versenyre kelni a folyókkal, a széllel.Csókolj, míg utolsót dobban a szívem! Mert veled ölelkezni olyan,mintha a csillagokat tartanám a tenyeremben.Veled ébredni olyan, … Olvass továbbÖzkan Mert: Taníts meg engem a szerelemre

Hívni a fényt

– Mirának és mindenkinek, aki még hinni tud az őszinte, igaz emberi érzésekben –   mintha a szerelem… mint ha a féktelen boldogság beteljesül ebben a mélységben csak a csend csak az ámulat csak a béke él a szíveken   mintha csak suttogó áradó halk imák… mintha csak áhítat mintha idilli volna az örökig tartó … Olvass továbbHívni a fényt

Megfáradt csöndjeink

Illusztráció: Gősi Ferenc, Gaja-szurdok csöndje Lehajlunk bukó napokkal megfáradt csöndjeink mögé, mint parti fák görnyednek némán gyors sodrású folyók fölé.   Halkulón hullámzó szívvel nyeljük a fuldokló hangot, az időbe simulunk mélán; rozsdálló vízparti lombok.   Gigászi torkolatok hívnak, örvénylő, forgó áramlatok, és szétfolyunk a víztömeggel; némán elmúló tegnapok.

Mitat Çibuk Amikor elhagysz

  Mitat Çibuk Amikor elhagysz   Könnyeim mint megannyi csillag Peregnek arcomon Az utcán nyargaló szellő is érted zokog Míg én az ürességet ölelem Amikor elhagysz   A hangod a végtelen távolba vész Gyöngynevetésed illatod szemed Gödröcskés arcod kelő holdat idéz Nem jön álom a szememre Ajkaimra régi versek tódulnak Álmaimban a magány malmában Behúzott … Olvass továbbMitat Çibuk Amikor elhagysz

Otthonra találni

– átirat egy régi hangulatról –   Néha elképzelem, milyen lesz végül aranyló búzamezők felett olyan magasan szállni, hogy meglátom magunkat a horizont égszín tükrében. Talán úgy lesz, mintha soha, semmi fontos nem történt volna még; mintha örökké tartana ez az ölelés, ez a végeérhetetlen szárnyalás, és egészen mást jelent a szó is; otthonra találni … Olvass továbbOtthonra találni

Abdurrahim Karakoç: Harminc év múlva

Illusztráció: Dr Kenyeresné Z. Ágnes: Álmodozó (tollrajz)   A levél amit olvasok, rád emlékeztet Harminc évvel ezelőtt. Autóbuszra szállva minden kéz integet és ez is a Harminc évvel ezelőtti énedre emlékeztet. Őzike-szemed, a rózsaillat Újra felébreszti bennem a vágyat. Téged idéz a fák gyümölcse, forrás vize, harminc évvel ez előtt. Erdők, csillagok, álmok elegye, Ködös … Olvass továbbAbdurrahim Karakoç: Harminc év múlva

Abdurrahim Karakoç: ÁRNYJÁTÉK

Vadász vagyok, ő a szarvas, Vödörként hordom  saját árnyékom. A remény földje, a bú ideje Selyemmel takarja árnyékomat. Délelőttönként mindkettőnket árnyam követi, harmadikként. Üres kezű gyermekek hívnak játszani, Emlékül saját árnyékomat adom. Árnyam nem egy, de ezer sebből vérzik. Ha megérintenéd, lángra lobbanna. Éjjelente hó lepi be pőre árnyamat és Beledermed a jeges útba. Tükörfényektől … Olvass továbbAbdurrahim Karakoç: ÁRNYJÁTÉK