ebéd után

átizzó szavakban foghatom kezed napsugarak elől erdőbe szaladnál lennénk vers fákról a hang levelek madarak zajától hallod ismét a hangtalant még gomba nő átlép rajtunk a jövő mostba tereled a perceket csókom zsebóra időt ha mér egy simogatás papírra érinteni mit testre nem lehet addig vagyunk míg szóba kötnénk vadvirág illatát erdő fenyő lennék benned-örökzöld … Olvass továbbebéd után

Idegen tél

    Világunk: képzelettér.  A tanya és a Zagyva-gát között álltam.  Szürke égbolt, hóesésbe veszett láthatár.  Hívott a gáton túli táj, a folyó.  Hószakadásban még sosem láttam.  Fel a gátoldalon s meglátom,  amiben tavasztól őszig sokszor gyönyörködtem.  Arcom feltartottam a havazásnak.  Nem mentem fel,  a valóság  látványa utáni vágyban lefestődött a fehér ártér,  ágas-bogas ártéri … Olvass továbbIdegen tél

Ildikó

Requiem egy nagyszerű asszonyért halálának évfordulóján. Már négy éve távozott… Ferenc két év múlva követte… 2009. február 24-én írtam: “Igen Ildikó, emlékszel biztosan, hogy mit kérdeztem Tőled még az ismeretségünk elején… Hogy a test, vagy a lélek doktora vagy-é?! Már tudom, hogy a kettő együtt és még valami, amit nem tanítanak az egyetemeken.”   Tizenkilenc … Olvass továbbIldikó

Apám sorsa

Karácsony szent estéjén távozott el egy másik dimenzióba Édesapám. Szívemben halálomig megőrzöm emlékét.   Még javában dübörögtek a tankok a környéken, amikor nagymamám hasában mocorogni kezdett egy újabb magzat. Harmadik volt ő a sorban. Akkoriban még nem tudták előre megmondani, hogy milyen nemű lesz a gyermek, de mamám érezte, hogy csakis fiú lehet a kis … Olvass továbbApám sorsa

Beszélő kezek

  Azok a kezek ugyanolyan mások voltak, mint az addig látott kezek, különbözőségük abból adódott, hogy beszéltek, csak mozgással és fül helyett a szemnek. Zoli magas volt, szőke és mosolygós szemű. Emeletes ágyon aludtunk, én lent, ő fent. Esténként, villanyoltás előtt a szomszéd kezekkel beszélgett, kíváncsian figyeltem. Reggel felöltöztették Zolit, bevetették az ágyat, munkába mentek, … Olvass továbbBeszélő kezek

A Sió-híd felrobbantásának története

A tanítómra, Bandi bácsira nagy tisztelettel emlékezem, aki megtanított bennünket EMBERÜL és MAGYARUL. Írását azért merészelem megosztani, mert nagyapám a történet szereplőinek egyike, apám pedig egyik adatközlője.   “A szovjet csapatok 1944. december 3-án érték el Ozorát, s egyelőre itt megállapodtak, nem mentek át a Sión. Túl azokon a Tóti dombokon, valamint Kula-majorban magyar és … Olvass továbbA Sió-híd felrobbantásának története

Kisház okán

      Egy éve, hogy egy kis faházikó büszke tulajdonosai vagyunk. A Vadkerti tónál, de nem közvetlenül a partján szerénykedik a kisebb-nagyobb nyaralók között. Tán ötpercnyi gyaloglás sem kell, és máris halljuk a nád suhogását, mely a parton övezi a vizet. Azt mondják, ez a „horgász negyed”.  Bár Zember nem horgászik, de a halat minden … Olvass továbbKisház okán

Nem éppen példaértékű

Eljön az az idő, amikor minden emlék megszépül.   Mikor én első osztályos voltam, akkor bátyám már hatodikos. A hat év korkülönbség tette talán, vagy a velünk született testvéri szeretet, de mi soha nem vesztünk össze, nem úgy, mint amit sok más helyről hallani lehetett, hogy még verekednek is a gyerekek. Nemhogy össze nem vesztünk, … Olvass továbbNem éppen példaértékű

Egy majdnem elfelejtett magyar irónő

    Magyarországon, érdekes módon nem lett annyira híres és befutott írónő, mint a tengeren túl, Amerikában. Az egyik leghíresebb regényét a Vörös Pimpernel-t szinte az egész világon ismerik. De ki is ez az arisztokrata hölgy, aki ezt alkotta? Báró Orczy Emma 1865-ben született, báró Orczy Félix és Vass Emma grófnő egyetlen gyermekeként. Apai nagyapja … Olvass továbbEgy majdnem elfelejtett magyar irónő