Ébredni örömneszekre

Változatok 1. Szédült zuhanással   Derengő,  erőtlen sóhaj a tájék, a lét, mintha elérhetetlen boldogság után vágyva szórná hűs izzadtságcseppjeit az alélt,  nesztelen’ foszló, áprilisi hajnal.  Ködfátyolban ring, dereng a tó,  friss patak csörgedezik távol, viháncosan átaraszol az éledő tájon, nyomában tűnik a borús, télvégi álom,  és az ébredés küszöbére lendít,  elvegyülni réveteg örömneszekkel, feledtetni … Olvass továbbÉbredni örömneszekre

Stigma

Mintha tükörben néznélek téged.Ellentétes minden gesztus, mozdulat.Öten voltunk, megtagadtál négyet,itt már kevés a 180°-os fordulat.Hasonlítok rád, de idegennek érezlek.Vérembe oltott apai stigma mérgez.Bár válaszolnál, mielőtt megkérdezlek:mondd, mit adtál magadból ehhez a névhez?Én viseltem, cipeltem, mint egy keresztet.Hinni akartunk benned vagy legalább neked.Anya ujján már hiába is kerested,az ágy fölé feszítetted a becsületed.Lyukas a szívfal. Hiányoznak … Olvass továbbStigma

Elalszunk ölén

Illusztráció: Napnyugta Gyirmóton, 2018. szeptember (saját fotó)   hasztalan hittem hogy megtanultunk élni szeretni odaadással mára mégis gyengülő akarással hagyjuk a dolgokat csak úgy kívülünk történni kétségek között szunnyadunk álomtalan sejtelmes éjeken nézzük egymást révetegen két megfáradt idegen és másnap újra elmarad a válasz csöndjeink mögött lapítanak a vádak hogy nem vágyunk már a hajnali … Olvass továbbElalszunk ölén

VADGALAMB

  Gerle, galamb? S ez az áldott belakta a fél világot, barnás-szürke toll a dölyfe, s csík-fekete a nyakörve, egyszerű kis madár-ékszer, testre szabott fákon fészkel, a költés a legszebb dolga, az élelmet begye hordja, s tizenkilencre húz lapot, úgy vonzzák az érett magok, torka, csőre míves hangszer, s tolltól-tollig szerelemmel, tele töltve burrog imát, … Olvass továbbVADGALAMB

Hegek

      Az első metszés, az fájt a legjobban, mélyre hatolt és hiába is titkoltam, utána egy rémes var maradt. De a var – lassan heggé szelídült, itt van ma is a blúz alatt, ha idehajolsz, biztos látod, nem csak a rémült, megcsonkolt hiúságot.   Az első – az nagyon fájt, a másodiktól vaddá … Olvass továbbHegek

Csillagaim becézem

Kép: Van Gogh: Csillagos éj Ó, drága április, lábam előtt tétova ifjúságom bősz folyója hömpölyög, s mint a Nap, midőn szelíden melengeti bőrömet, úgy mossa elibém a víz, múlt emlékeimet.    Rezgő nyárfák tincseit  hordja felém a szél, dombok hátára hajlik szemem, miközben feléd húz a vágy, s szívembe hasít a sejtelem, már nem enyém, … Olvass továbbCsillagaim becézem

VÉRCSE MADÁR

  Álnok madár, tőr a csőre, belehalna, ha nem ölne, karma, mintha acél volna, s lopakodó sutty a tolla, olyan, mint egy hulló halál, áldozata fölött szitál, s mért zuhanóröpülésbe egész testtel vág a mélybe, elég neki körbe szállni, egyértelmű röptét látni, s mert véletlen se ejt hibát, áldozat az apró világ, jelenléte vak merészség, … Olvass továbbVÉRCSE MADÁR

OLT FOLYÓ

FOGADOTT FOLYÓINK   Elképzelem a Földemet, mint ízeire tört kezet, egy vad gyönyör a zárt ököl, s a folyók megduzzadt erek.     OLT FOLYÓ     Ősi szíve nagyot dobban a Gyergyói-havasokban, hegynek, völgynek, síknak ékszer, s ötszázharminc kilométer, s mint egy tündér egyik lánya, beszökött egy legendába, s varázs-anya két virága, elindult a … Olvass továbbOLT FOLYÓ